Hányásból jósolni

Posted on december 31, 2015

0


(Dékány Dávid: Darwin Motel, Libri, 2015)

Műút.hu 2015. december 30.
Dékány Dávid a közelmúlt egyik legnagyobb figyelmet keltő debütálásán van túl: a Darwin Motel nemcsak a hatékony marketinggel dolgozó kiadó, de a szerző markáns önreprezentációja miatt is új közönséget képes megszólítani.A szerző — akár a kötet fülszövegét, akár folyóiratbeli bemutatkozásait vagy interjúit nézzük — látványosan szembemegy minden olyan klisével, amit a nagyközönség a kortárs költőnek vagy általában a bölcsészeknek tulajdonít. A fülszöveg többet beszél arról, mit nem csinál Dékány, mint arról, mit igen: „egy irodalmi körnek sem tagja, nem fordít, nem szerkeszt, egyetemre nem járt.” Egy folyóiratközlése alatt pedig ez áll: „Jobb híján költő, de szívesebben lenne michigani benzinkutas vagy kaliforniai medencepucoló.” A kortárs kultúraelméletekben jártas, de a „való életben” ügyetlen költő képe helyett a vagány, századfordulós, dekadens költőportré popkultúrávalupdate-elt változatát állítja elénk. Ugyan publikált már a legjobb folyóiratokban, szövegeinek valódi otthona a neve alatt futó mikroblog, sőt ahogy egy interjúból megtudjuk, valójában bloggerből lett költő, a bejegyzéseit írta át versekké, legalábbis ezt állítja magáról, és a mi szempontunkból ez a lényeg. Mindezt nem érdektelen megemlíteni egy olyan kulturális korszakban, melyben az olvasók többsége hamarabb találkozik a szerző online jelenlétével, mint a kötettel. Verssorait is hamarabb látja egy hozzá illő képre montírozva a Tumblren, mint papíron.

A kötet borítója is tökéletes összhangban áll a szerzői imázzsal: a könyvet széthajtva a borítón látható pisztoly már „első látásra trófeának kinéző tárgy” lesz (Halász Péter Tamás műtárgya felhasználásával). Mindez a könyv címét is értelmezi: a Darwin Motel szókapcsolat ugyan nem bukkan fel a belíveken, mégis kiválóan összegzi a kötet hangulatát: a motelbe általában krimik, akciófilmek hősei menekülnek. A motel névadója pedig a törzsfejlődés, a természetes kiválasztódás elméletének kidolgozója. Ez utóbbi megelőlegezi Dékány legjellemzőbb költői eszközét, a száraz, kvázi-tudományos leírást, amivel az érzelmességet igyekszik ellensúlyozni: amikor érzelmi-kapcsolati válságról ír, rendre egy matematikai, fizikai képen keresztül teszi: a fénynyomásról vagy egy szobányi levegő súlyáról kezd beszélni, netán kombinatorikai számításba kezd arról, hányféleképpen teheti meg az utat annak a házáig, akivel épp szakítani készül: 9! / (5!×4!) / — ennyiféleképpen lehet eljutni tőlünk hozzátok / az utcák négyzetrácsán. / Most megyek százhuszonhatodszor, ez az utolsó.” (16)

Ennél is jellemzőbb azonban a filmes/popkulturális, mediatizált valóságok és a hétköznapi magánélet kegyetlenségének metaforikus egybejátszása. Rögtön az első, ciklusok előtt álló, tehát akár programadónak is tekinthető vers, a Dagály előtt tobzódik a Született gyilkosok-szerű, lázadó gengszterromantikában. Az első sorokból kiderül, hogy a környezet egy fiktív nyugatot, a szörf és a dagály Kaliforniát sejtet, a teli doboz töltény a kesztyűtartóban pedig hollywoodi kriminarratívát — a versekben megszólaló karakter kívülről, sőt kamerán keresztül szemléli magát és társát: „túlexponált mosollyal, / fiatalok, gyönyörűek vagyunk” (7). A többes szám első személy visszatérő használata az olvasót is bevonja ebbe a veszélyes szövetségbe: „kitépjük az éjszaka torkát” (7), vagy kicsit később: „Gyere, legyünk botrány!” (13)

A kötet szerencsére mégis jóval több ennél a dühös-ironikus szerepjátéknál: a legtöbb vers nagyon is személyes, és éppen azáltal ér el azonnali hatást, hogy élőbeszédszerűen mesél el apró történeteket, mozzanatokat — általában az egyes szám második személyű megszólítottal közös múltból. Ehhez olyan hasonlatokat, metaforákat használ, melyek a mindennapi kommunikációs eszközök használatával függnek össze. Ezzel egyszerre hozza közelivé az élményeket, és el is idegeníti azokat. A legjobb példa talán: „az érintőképernyőn / ugyanazokkal a hüvelykmozdulatokkal / görgettem végig a beszélgetéseinket, / mint amikkel a hátadat szoktam masszírozni.” (12) Néha nehéz eldönteni, hogy valóban működnek-e ezek a képek, vagy kimerülnek a puszta szellemességben: „A régi képeidet — majdnem két gigabájt – / a Lomtár nevű mappába mentettem”. (26) Ilyenkor érezzük ugyan, hogy mit akar, de mégis nagyon keresett az ötlet.

Ettől azonban még sodor magával a kötet: Dékány van annyira jó történetmesélő, hogy erős asszociációkat mozgató stílusa, reflektált lendülete kitart a kötet feléig, ahol pedig Az antilop című, a többihez képest is hosszú vers egészen új dimenziókat nyit. A vers egy megszokottnak mondható jelenettel indul: napokig ül otthon, egyedül, teljes csendben, mikor betoppan a villanyóra-leolvasó, és miután megdicséri a falon lógó antiloptrófeát, a vers narrátora elmeséli, nagyszülei hogyan ették meg a háborúban a lebombázott állatkertből kiszabaduló vadakat. Ebben a ciklusban több családtörténet-központú vers is helyet kapott, a könyv másik csúcspontja, a leukémiás kisöcs történetét elmondó Az asztronauta is ide sorolható.

A kötet elvitathatatlan erénye az egységes poétika: mindegyik vers egy-egy történet apró mozzanatát emeli ki, járja körül, asszociálja. Leghatásosabb lírai eszköze az érzelmi megrázkódtatások feloldása, ellenpontozása egy-egy tudományos elméletből vagy fikciós zsánerből vett metaforával. Stílusa könnyen befogadható, köznyelvi, leginkább a kisprózákhoz vagy a még kötetlenebb nyelvet használó blogbejegyzésekhez áll közel, kidolgozottsága azonban aprólékos. Lemond a líra minden hagyományos formai eszközéről: rímek, metrumok, gondolatritmusok nélkül, mindent a képekre bízva is lendületben tartja a verseket. Ugyanezt segíti elő az egyes szövegek köteten belüli összecsengése is: a garázstetőn napozás (a Szinkópa és a Perszeidák című darabokban) vagy az ufónak nézett üstökös észlelése visszatér több versben is.

A Darwin Motel másik érdeme, hogy következetesen tartja magát a vagány, nem-bölcsész imázshoz: motívumai nem az irodalomtörténet és a kultúratudomány eszköztárát mozgósítják, hanem a nagyvárosi huszonévesek mindennapjaiból merítenek alapanyagot: a versekben kirajzolódó identitás a filmek, zene, Facebook, átbulizott éjszakák, párkapcsolati mélypontok körül formálódik, ezeknek egy-egy mozzanata indítja be a lírai asszociációkat. Ez a frissesség, életközeliség magyarázhatja a kötet népszerűségét. A generációs életérzést erősítik az olyan nemzedéki élmények, mint szeptember 11., vagy az amerikai iskolai tömegmészárlások, pontosabban a róluk szóló híradások emlékei.

A képek és metaforák közvetettsége, a mediatizált érzekelés sűrű szerepeltetése erősen negatív kritikai visszhangot is kiváltott: több írás* is felrója a kötetnek, hogy az amerikai filmes szcenírozás és a közösségi média túlszerepeltetése megakadályozza a lírai én színrevitelét, az őszinteséget. De nagyobb kíváncsisággal és a minimális jóakarat hermeneutikájával olvasva feltételezhetjük, hogy Dékány könyve épp saját belső világunk hozzáférhetetlenségéről akar hírt adni. Az akciófilmes közhelyek és a chates metaforák ugyanarról beszélnek: a legszemélyesebb élményeink a felszínen végtelenül klisészerűek — egyaránt elmondhatóak a filmipari dramaturgia vagy az előregyártott emotikonok nyelvén, bármennyire is sajátnak, egyedinek és megismételhetetlennek éljük meg őket. A Dékány-versek nem tagadják, hogy létezik ennél mélyebb megtapasztalás, de a Darwin Motel épp attól generációs líra, hogy az ismerős, beazonosítható, kimondható tartományokon belül marad. Ez az ismerősség, készen kapottság teszi sikeressé a könyvet.

A Darwin Motel nélkülözi a slam nyelvjátékait és harcos közéletiségét, s irodalomelméleti felkészültség nélkül is élvezhető. Nem üt meg új hangot, nem teremt új nyelvet, hanem a saját nyelvünkön sztorizik ismerős dolgokról. A kritikusok esetleges ellenérzéseit némileg indokolhatja, hogy a fiatal lírát túlnyomórészt sűrűbb, komolyabb értelmezői munkát igénylő szövegek uralják. Ez azonban nem hogy megkérdőjelezné, hanem egyenesen szükségessé teszi egy populárisabb regiszter megjelenését a mai lírában. Ebben a tekintetben a Darwin Motel legközelebbi rokonai közé Simon Márton Dalok a magasföldszintről és Pallag Zoltán Noir című köteteit sorolhatjuk, de a felmenők között beatköltők hosszú szabadverseit is meg kell említenünk. Dékány debütálása zsigeri élményeken merengő ifjúsági líra nyelv-, test- és genderelmélet nélkül azoknak, akik hajlamosak elgondolkozni: „lehet-e egyáltalán hányásból jósolni”. (18)

___________________________

* A legjellemzőbb példa erre az alábbi két írás: Toroczkay András: Lájkvadászat, Jelenkor.net, 2015. szeptember 28.; Boldog Zoltán: Botránynak is kevés, Irodalmi Jelen Online, 2015. augusztus 17.

Reklámok
Posted in: Kritika