Felolvasások

Szöveghullám – Margó fesztivál, 2012 június 7. 20:00, Lánchíd, pesti hídfő

“Lenyűgöző, ahogy a három folyam: a városi zajok, a felolvasott írások és a Duna verseng egymással. Ha a foteltől kicsit elfordítom a fejem, a híd alatt elrohanó autókat látom, ha a másik irányba: a folyót. Mindhárom közül a Dunáé a csend és az idő.„Széthordja a tájat.” – ahogy Molnár Illés versében áll. Vaktérkép című versfolyamának hőse a parton rajzolgat. Azt próbálja megragadni, hogyan jelenik meg a folyó és az ember viszonya a nyelvben. Erős képeket használ: „egész testeden szemek nyílnak. Először, mint meganyi hólyag dudorodik ki a bőrből, majd, mint fekélyes gennyedző sebek, nyitják fel a meghasadt hámréteget, így lesz látássá egész tested.” Mintha MUTO stop motion graffiti filmjét néznénk.” –A KönyvesBlog tudósítása az estéről

fotó forrása

Műút-lapszámbemutató a Roham Kávézó Galériában, 2012. június 25.
Úriember nem disznó! – a FISZ és a JAK Kapolcson – 2012. július 28., Frisco Udvar, Kapolcs

fottó: FISZ-Facebook

Dombos fesztivál, 2012. július 3–9. Kishegyes

(fotó: Földy Lilla)

“A napernyők alatt, szénaboglyák tetején ücsörgő fesztiválközönség a rögtönzött kisszínpadon június 6-án négy beszélgetést és számos felolvasást hallhatott. Minden napnak megvolt a házigazdája vagy partnere, az említett időpontban a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) látta el ezt a feladatot, vagyis Szőllősy Balázs moderálta Molnár Illést, Rhédey Gábort és Bajtai Andrást.” Az Irodalmi Jelen tudósítása

FISZ-Klub Szeged, 2012 október 10, Rongy Kocsma

A Tiszatáj Online beszámolója

Magánbalkán – A zEtna IX. Irodalmi Fesztiválja 2012 november 10.

(fotó: Beszédes István/zEtna.org)

Hüllők és izzók – kötetbemutató, 2013 január

“Kedd este a FÍSZ szervezésében irodalmi est a Kazimirban, amelyen Molnár Illés első, Hüllők és izzók című verseskötete került terítékre. A facebookon is meghirdetett eseményre 98-an igazolták vissza a részvételüket, nem is nagyon emlékszem ennyi emberre egy könyvbemutatón – és valóban, dugig telt a terem (…) Borbély Szilárd, Kemény István, Szijj Ferenc legutóbbi kötetei, valamint Csobánka Zsuzsa, Krusovszky Dénes, Bajtai András versei alakítják többek között ezt a nyelvi teret. A rövid bemutató után beszélgetésben Illés kifejtette: a végső dolgokról való beszéd lehetőségei érdekelték, és szerinte a lírának a titok az egyik fő vonzóereje, amely mintegy horgonyként ragadja meg az olvasót, kényszeríti ki figyelmét.” – Németh Zoltán: Hüllők Budapesten

“Németh szerint a kötet a lét eltűnéséről és a számkivetettségről szól, méghozzá az utolsó ember pozíciójából. Ezt a versek által megszólaló alakot máskor emberi testből összerakott, mégsem emberi kreatúrának nevezte, aki önmaga testén keresztül tart terepszemlét a tájról. Már csak ezért  is kap olyan fontos szerepet a kötetben a szinesztézia. A nyelv helyettesítőjeként van jelen egyszerre minden érzékszerv, ugyanakkor a kötet érdekessége, hogy az olvasó mégis folyton beleütközik a nyelv szóba.”

Pethő Anita: Ahogy a “fekete doboz” kódolja a test ingereit

 

Vojvodina calling (Újvidék-Szabadka) 2013 február

 

“2013. február 6-án Újvidéken a Művészklubban, majd február 7-én Szabadkán a Danilo Kiš Alapítvány ifjúsági klubjában beszélgettek a fiatal költők, a FISZ-sorozatszerkesztők és munkatársaik.  Rhédey GáborSaját néző című kötetétérőlSzőllősy BalázsMolnár IllésHüllők és izzók címmel megjelent művéről Borbáth PéterKorpa Tamást hamarosan nyomdába kerülő Vademecum munkacímű könyvéről Lapis József kérdezte.

(…)

Molnár Illés viszonya a szövegeihez egyáltalán nem ilyen békés. Ahogy Borbáth Péter fogalmazott: hidegháború a már meglévő szöveghatásokkal. Molnár kritikusként és olvasóként (kritikus olvasóként) nehezen tudott a Hüllők és izzók írása közben elvonatkoztatni Pilinszkytől vagy Weöres Sándortól. Izzó-versein ez át is világlik, mondják róla, de nem mindig hiszi el. Az írást elsősorban teremtő folyamatként szereti megélni – Pilinszky után, szabadon.

Lennert Móger Tímea: Hüllők, Vademecum, epikus líra

 

Be the first to start a conversation

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: